Gyönyörű társadalmunk

Rajzolnom kell, vagy meghalok!
A világ mocskától megfulladok!
Alkotni vágyik két karom,
Mi tart vissza? Nem tudom.

A szürkeségben elveszek
S én is pont olyan leszek,
Kik folyton a betont bámulják,
S szépet, jót, rosszt, nem látják.

Nézik a betont, vagy a képernyőt,
Pókhálójuk egy Rabul Ejtő
Kábulva észre sem veszi,
Hogy éveivel együtt bekebelezi.

Mikor elfedi a nagy orsó,
Akkor látja: ez már a koporsó!
Menekülni már nem tud, hisz kiszívta:
Az idő, élet nagy szürke pókja.